2 minutes
Shore Drive
Újabb kirándulósabb nap, gyalog, a közeli Shore Drive-ba.
Kirándulás
Tőlünk kb. 20 perc gyalogtávolságra van a Shore Drive:
Ezen a részen már voltunk többször, legelőször autóval, helyi erők ajánlották. Tényleg szép hely, van kis játszótér, óceán part. Nyáron elvileg a medence a játszótér mellett üzemel, és nagyon népszerű.
Ma meglepve láttuk, hogy valószínűleg kifogtuk pont az apályt, sokkal lejjebb volt a vízszint, mint máskor - a legalsó léőpcsők víz alatt szoktak lenni.
A part előtt át kell menni a síneken is. Van egy vasúti lámpa is, de teljesen sötét volt. Nem tudjuk, hogy ez a híres kanadai humor egyik mintapéldája lenne-e, az átjáró előtt ki volt táblázva, és az aszfaltra is felfestették a “Look Listen Live” feliratot - “Nézz körül, hallgatózz, élj”.
Bagoly
Bence letudta a maga bagoly-adagját reggel, a séta előtt.
Kristófra délután jutott idő. Nála azért még sokat kell segíteni, mert nem vallaná be a világért sem, de azért még igazán nem tud olvasni. Viszont, maga a duolingo felülete erősen repetitív, így a különböző feladatok leírását már el tudja “olvasni”. A fordítandó szövegeket együtt kisilabizáltuk, a válaszokat pedig közösen összeraktuk.
Úgy gondolom, hogy nagyon meg fogja dobni az írás-olvasását a mostani szintről, ha minden nap baglyozunk egy kicsit. Nagyon ki is fárasztotta a 15 kérdéses feladatsor, nem csoda, magyarul és angolul is kellett rövid szavakat / szövegeket elolvasni, és fordítani. Nyilván most segítség nélkül egyáltalán nem menne még, de a primary-ben is próbálkoznak olvasással - betűzéssel, és így legalább itt elkezd megismerkedni a magyar nyelvű írással-olvasással, ami enélkül teljesen kimaradna. Bence is így kezdte, és már magabiztosan ír, olvas és gépel magyarul és angolul is.
Úgyhogy, vicces módon, Kristófnál a bagoly remélhetőleg a magyar írás-olvasásban fog segíteni, az angol menne anélkül is majd, de ezt nem akarom az orrára kötni…
Bence matek
Amekkora hiszti volt a tegnapi matekozás vége, ahhoz képest megint az lett a vége, hogy rinya-hegyek és hiszti utáni szombat másnapján, ma már magától kért még gyakorló feladatokat (gyártottam kb. 10 darab, 9999 + 10001 = ? nehézségű példát). A végére már belejött, a 10 példát kb. 15 perc alatt egész jól megoldotta!