Ma szépnek ígérkezett az idő, kirándultunk egyet busszal Halifax belvárosába, és megnéztük a domb tetején álló erődöt. Ide már egy ideje el akartunk látogatni, Halifax belvárosában van egy domb, aminek a tetején elvileg van egy erődítmény - de ebből lentről gyakorlatilag semmi nem látszik.

Nem indultunk el túl korán, reggel még elég hűvös volt. Lebattyogtunk a dombról, ahol lakunk, a főúthoz. Buszt éppen elértük, a végén futnunk kellett, de a sofőr megvárt minket - pár napja láttam, ahogy indulás után szaladt valaki a busz után. Hiába állt meg a megálló után rögtön egy piros lámpánál, a sofőr mutatta, hogy megállón kívül nem veheti fel, és elment.

Pár megállóval később felszállt egy elég hangos család, több kisebb gyerekkel. Amikor menet közben az egyik 9 év körüli fiú felállt az ülésből, és kapaszkodva, de állva maradt, a sofőr szólt, hogy így nem mehet, üljön le. Végül félre is húzódott a busz a főúton, és megvárta, amíg a kissrác leül, csak utána ment tovább.

Sajnos az induláskor még szép napos, bár nem túl meleg időből egyre gorombább idő lett, mire beértünk Halifaxba. Először csak a szél lett egyre és egyre erősebb, de egy idő után már a nap is elbújt, egy idő után kifejezetten fáztunk.

Miközben a dombra másztunk fel, az öböl felett láttuk, hogy gyakorlatilag köd van, elég fura látvány volt.

Maga az erődítmény kb. 200 éves lehet, gyakorlatilag egy földvár a domb tetején. Kilenc méteres árok veszi körül, belül van egy kőfal, amit kívülről vastag földréteg borít. Kilátás alig volt, mert a földsánc takart kb. mindent, és fura módon nem volt egy torony, vagy kilátó rész sem.

A pénztárnál kaptunk egy-egy matricát is, amit ki kellett mindenki ruhájára ragasztani - ezek elég könnyen lejöttek, de ahelyett, hogy egyre kevesebb matricánk lett volna, pont hogy egyre több lett, mert a gyerekek elkezdték a mások által elhagyott matricákat is magukra ragasztani.

A fő-fő attrakció a déli ágyúlövés - minden délben elsütik az egyik ágyút, persze csak vaktölténnyel, de azért elég nagyot szól. 15 perccel előtte érkeztünk meg, szerencsésen meg is találtuk a helyszínt. Sokat nem láttunk belőle, és a végén gyerekekkel kicsit odébb is mentünk, mert mondták, hogy hangos lesz, és mindenki fogja be a fülét. Volt egy elég hangos dörrenés. meg egy nagy adag füst! Gyerekeknek nagyon tetszett, délután jengából építettek is ágyúkat, meg eljátszották az egészet többször, Kristóf még esti fürdésnél is az ágyúkról kérdezgetett.

Az erőd bejáratánál, és belül is pár helyen korabeli egyenruhában álltak őrt fiatalok, lányok is. Még őrségváltás is volt, ekkor a hosszú bejárati “alagutat” lezárták, és a két végén álló őr “kiabált” egymással - először ezt a hangot nem is tudtuk mire vélni.

A “Caution wild parsnip” zöld figyelmezető táblákon az állt, hogy valamelyik helyi gyomnövénnyel vigyázni kell nagyon, mert a nedve nagyon irritálja a bőrt, és erős napfénynél kifejezzeten goromba hatása van, ezekről a helyekről gyorsan továbbálltunk.

Az erődítményen belül persze a központi épületben voltak kiállítások is (kanadai katonák világháborús szerepéről, illetve egy szoba az afganisztáni kanadai békefenntókról), ezekbe inkább csak bekukkantottunk, addigra gyerekek kezdték már unni, és a goromba szél miatt mindannyian kezdtük átfázni.